Rólunk

A VILLKOBAK Mérnökiroda Kft. Eddigi élete két markáns szakaszra bontható.

Az első szakasz a cégalapítástól (1994) 2011-ig tartott. Ebben az időszakban cégünk szinte kizárólagosan tervezési feladatokat vállalt és végzett, megrendelőink megelégedésére. A tervezési munkát a cégalapítók Bak Gyula és Kovács Pál urak irányították. Mindketten nagy tapasztalattal rendelkező villamos mérnökök, akik nagy múltú (részben állami) tervezőintézetekben szerezték meg a cég szakmai irányításához szükséges tudást.

A cég kiemelkedő partnerei ebben az időszakban (és részben ma is) a gyógyszergyárak, elsősorban a Richter és az EGIS. Nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, hogy például a Richter Gyógyszergyár életében is jelentő beruházásnak számító debreceni új gyáregység villamos kiviteli terveinek nagy részét kollégáink készítették.

Cégünk neve is az alapítókra utal, a mozaik szóból a VILL, a villamos, a KO a Kovács Pál, míg a BAK a Bak Gyula szóból illetve nevekből eredeztethető.

(A név választáskor felmerült még egy másik szó összetétel is, mégpedig a VILLBAKÓ de ezt aztán elvetették.

2011-ben a cégtulajdonosi szerkezete, és tevékenységi köre is megváltozott. A kibővített tevékenységi körbe most már beletartoznak a villamos kivitelezési munkák, valamint a könyvelési, számviteli szolgáltatások is. A cég tulajdonjoga vásárlás útján átszállt Szabóné Bihari Mártára (aki a könyvelési üzletágért, illetve a cég adminisztrációjáért felelős, ügyvezető) és Szabó Lajosra (aki a villamos munkákat irányítja, műszaki vezető).

Ezzel egy időben a cég létszáma is fejlődésnek indult. Mára már három mérnök, egy technikus és három villanyszerelő kolléga adja azt a szakember bázist, amivel bátran vállalkozunk egyre nagyobb villamos kivitelezési munkákra.

A könyvelési – ügyviteli részleg jelenleg négy főből áll, akik között adótanácsadó, mérlegképes könyvelők illetve általános adminisztrátor is van.

Cégünk továbbra is végez tervezői munkákat. Amellett, hogy az előéletünkből meglévő gyógyszergyári kapcsolatokat igyekszünk maximálisan kihasználni (Bak Gyula kollégánk aktív közreműködésével), tervezünk elosztó berendezéseket, általános villamos installációt, UPS hálózatokat, valamint villám és túlfeszültség védelmet is.

A villamos kivitelezői munkánk is széleskörű. Amennyiben lehetőségünk van rá, akkor az általunk tervezett rendszerek kivitelezésében is részt veszünk, illetve nem ritkán teljes egészében mi végezzük azokat. Különösen igaz ez az elosztó berendezés gyártásunkra.

A kivitelezési munkák bemutatására legalkalmasabb az, ha az a munkára jellemző partnerünkkel együtt történik. Ezt mutatjuk be a következő diákon!